asztalos

Bemutatkozás - Introduction


A szakmát 1972-ben kezdtem. Fiatal koromban a fafaragás, a fa illata vonzott. 1983-ban lettem kisiparos, majd a rendszerváltozás Baksa István asztalos munka közben vállalkozóvá avanzsált. A tanulóéveim alatt, után tettem szert tapasztalatra. A hagyományos nyílászárók, parasztablakok, külső és belső ajtók készítése is a profilom az aztalosmesterség mellett. A 90-es évektől a hőszigetelt nyílászárok új felfedezésre adtak lehetőséget, kombinálva a hagyományost a hőszigetelttel, újabb megoldásokra sarkalt.
Referencia munkáim: Budapesten a Vigyázó Ferenc utcában, egy műemlék épület 2. emeletén, a külső ablakszárnyak szakszerű felújítása, új belső szárnyak készítése, már modernebb stílusban, hőszigetelt kivitelben, tokbéléssel, ablakdeszkával. Szép munka volt.
A 1990-es évek elején készítettem egy Rózsa dombi villa fedett és zárt teraszának elemeit régi fényképek alapján. Itt a kihívás, a csúcsán forduló ablak megoldása volt.
Szép parasztház elkészült elemeit, ajtók, ablakok, lépcső, galéria. A terveket a Ma-ko-na stúdió készítette.
Saját tervezésű lépcsők, bútorok, játékok, hagyományos hokedlik, ülőkék, polcok, asztalok, íves sarok polcok, egyenes polcok. Kutyaólak, homokozók, kerti garnitúrák, fedett kerti kiülők, s még sorolhatnám, mind ez fából. A megrendelő szerint elsorolt igények szerint, ágyak, konyhabútorok, szobabútorok, gardróbszekrények egyedi tervezéssel. A bútorlapot kombinálva a furnérozott elemekkel, tiszta fa ajtókkal, szép külsőt biztosítanak. S ha a megrendelő szemében az örömöt látom, nagyon jó érzés.
26 éve nem volt panasz a munkámra, ha előfordult kifogás, rögtön változtattam s igazítottam, hogy ne csak jó, de szép is legyen. Ma is látható Veszprémben a Péter-Pál Panzió összes nyílászárói, fal-burkolások, lépcső burkolatok.
A litéri temetőkertben a nagy keresztet, iparos társaimmal együtt készítettük, társadalmi munkában. Még nem készült fénykép. Magyarpolányban látható munkáim, hagyományos kapuk, ablakok a Műemlék Felügyelet jóváhagyásával készültek. Iparos és Művész társaim becsületes emberek, akik nem csak a gyarapodáson törik a fejüket, velük együtt tisztességesen szeretnénk mi is megélni a munkánkból.

A galériában is megtekinthető, a MA-KO-NA Stúdió tervei alapján készített régi parasztház nyílászáróinak, valamint a ház bővítése során felmerülő egyéb, új famunkáinak fotói.

Saját tervezésű:

- lépcsők, bútorok, íves sarokpolcok
- kerti garnitúrák, filagóriák, kültéri pihenők (szaletli), pergola
- gyermekbútorok és játékok (homokozó, hintaló, stb..), hagyományos hokedlik, ülőkék
- a megrendelő igényei szerint elkészített ágyak, konyhabútorok egyedi tervezéssel, tanácsadással

Bútorlapot kombinálva, furnérozott elemekkel, tiszta fa ajtókkal elegáns kivitelezésben.
26 éve, amióta fával dolgozom nem volt panasz a munkámra. Ha a megrendelőnek netán volt kifogása, készséggel javítottam és igazítottam, hogy jó és szép is legyen.Ha a megrendelő szemében látom az örömöt, amikor egy-egy munkám elkészült, nagyon jó érzés: "...igen erről álmodtam..." mondták már sokan.

Baksa István asztalosmester

Galéria építés közben

Galéria építés közben


Adószám: 5380211-1-39
Bankszámlaszám: 1199119-80394657-00000000
Iban: HU37 1199119-80394657-00000000

Copyright: Baksa István asztalosmester 2009 Minden jog fenntartva!
Asztalos | Introduction - Bemutatkozás | Asztalos wap -on is elérhető | E-mail | Oldaltérkép | Partnereim | Registration | Flash clock download